Nemrégiben egy hirdetési portálra tévedtem és rengeteg ilyen vagy hasonló hirdetést láttam. Nagyon sok ma az álláskereső, aki nem is biztos, hogy állást keres, hanem egyszerűen megszokta, hogy a megélhetéséért valaki másnak kell dolgoznia.
Ugyanakkor benne van, hogy „dolgozni kell”, mert a munka az ESZKÖZ a szükséges pénz előteremtésére. Persze az MLM nem munka, és amúgy is, mi lesz velem, ha…
Miért van ez az irtózatosan nagy félelem az MLM tevékenységtől? Sokat gondolkoztam ezen a kérdésen.
Végül rájöttem, hogy a válasz egész végig ott volt a szemem előtt. Annyira egyszerű és kristálytiszta, hogy eddig biztosan csak azért nem vettem észre, mert szinte kiszúrta a szememet.
Állást és munkát keresnek az emberek – és nem egy lehetőséget, hogy tényleg megváltoztassák az életüket.
Állást és munkát keresnek, mert onnantól kezdve nem kell gondolkodniuk, hogy mit csináljanak. Más osztja be az idejüket és lefoglalja a gondolataikat és ez jól is van így.
Állást és munkát keresnek azért, hogy bevételük, jövedelmük legyen, mert azt hiszik, a jövedelem szerzésének ez az egyetlen módja.
Nem az MLM hálózatépítéstől félnek, hiszen azt legfeljebb (hamis) hírből ismerik, hanem a jövedelem szerzését kizárólag másnak történő munkával tudják elképzelni.
Állást és munkát akarnak, hogy (véleményük szerint biztosan) meglegyen a szükségleteikre a pénz.
Egyvalamit mégsem értek. Mi az alkalmazotti lét célja a munkavállaló részéről?
A legtöbb esetben az alkalmazotti lét nem az önkifejezésről, önmagunk megvalósításáról és rengeteg pénz megkereséséről szól. Azt is tudjuk, hogy a viszonylag sok ember utálja a munkahelyét.
Az alkalmazott pont annyi pénzt keres, amennyit a munkáltatója hajlandó neki kifizetni.Az alkalmazott viszonylag könnyen és gyorsan pótolható vagy éppen helyettesíthető valamilyen technikai eszközzel.
Az alkalmazottak többsége azért megy dolgozni (a munkahelyére), hogy pénzt keressen. Pénzt kell keresnie, hiszen vannak a szükségletei, amiket ki kell elégíteni, hogy a számlákról ne is beszéljünk.
De ez csak egy paradigma. (ahogy a dolgok történnek) Ez a szokás és a társadalmi elvárás.
Az állást gondolják biztosnak, fixnek és kiszámíthatónak.
Nos, ha állást kell keresniük, akkor véleményem szerint az előző állásuk sem volt betonbiztos. Ott is egyszercsak jött egy felsőbb utasítás, hogy költséget kell csökkenteni, racionalizálni kell, vagy csak csökkent az elvégzendő munka mennyisége és azt már kevesebb ember is el tudja végezni.
A biztos munkahely, mint olyan, megszűnt.
NEM LÉTEZIK!
Az egyedüli biztos dolog ezen a területen a bizonytalanság. Amíg valaki dolgozik egy munkahelyen, addig mindig valaki mástól teszi függővé, hogy milyen lehet az ő élete.
Keres pénzt vagy nem, és ha igen, akkor mennyit. Ha dolgozik akkor 8 órát, vagy többet, vagy éppen mikor mennyit. Ha szabadságot akar, akkor megkapja-e és ha igen, akkor mikor mennyit. Ha sok a meló, akkor el tudja-e végezni határidőre vagy túlóráznia kell és mikor mennyit?
Mindig mástól függ, hogy milyen életet él és elég pénzt keres-e. (nyilvánvalóan nem, tisztelet a kivételnek) Miért tekintjük mégis az alkalmazotti létet a biztonságosnak? Mástól tenni függővé a saját életünket biztonságos?
A munkahelyi biztonság gyakorlatilag megszűnt. A legtöbb munkahely tele van váratlan eseményekkel, amik nem kellemesek az ott dolgozók számára. Miért törekszik mégis erre a legtöbb ember?
A válaszokat valószínűleg a társadalmi beidegződésekben kell keresni. A legtöbb szülő azt tanítja a gyerekének, hogy tanulj, aztán majd életed végéig lesz egy jó állásod.
Ez a mai világban egyáltalán nem biztos és pláne nem garantált!
Mi az, ami biztossá, de legalább kiszámíthatóvá tudja tenni az életünket?
Az, amit mi teremtünk meg saját magunknak. Az, aminek az előteremtése csak rajtunk múlik, csak tőlünk függ és csak mi vagyunk a felelősek érte. És mindezt úgy, hogy nem csak „munkának látszó” tevékenységeket végzünk, hanem közben egy más, jobb emberré válunk. A meglévő munka mellett, aztán pedig helyette.
