Ha mindegyikből van bőven, akkor szabad vagy.
A szabadság egy fura dolog. Önmagában nem látszik, és csak akkor találkozol vele, amikor korlátokba ütközöl.
Fizikai korlátokba, szellemi korlátokba és anyagi korlátokba is. De megtanultam azt, hogy igazán szabad csak korlátok között tudsz lenni. Ez a gondolat elsőre furcsának tűnik, de már el tudom fogadni, hogy ez az igazság.
Nem volt könnyű.
Úgy döntöttem, megváltoztatom a világot.
Ez egy nagyon fontos mondat. Benne van a végleges, megváltoztathatatlan döntés is, és benne van az aktív cselekvés is. Túl vagyok már az ötletelésen, a tervezésen és a stratégia megalkotásán is.
Most már a megvalósítás résznél tartok.
A siker folyamatábrája
A kérdés az, hogy miért tarts velem.
Nagyon egyszerű a helyzet.
Az elmúlt 10 évben kerestem egy rendszert, amit a magaménak tudok érezni. Amiről tudom, hogy nem csak nekem jó, hanem sok embernek tudok segíteni vele. Segíteni az egészség megőrzésében, a betegségek megelőzésében és az anyagi helyzet javításában is.
Kerestem egy világos víziót, amit a magamévá tudok tenni. Egy világos jövőkép kellett nekem, ami arra mutat, amerre nekem is menni kell és amerre nagyon akarok menni.
Azzal, amit csinálok, azzal, amit megmutatok, azzal, aki vagyok vagy akivé válok, hatást akarok elérni. Változást akarok elérni. Változtatást akarok elérni.
Sok ember életét akarom egészségesebbé és sikeresebbé tenni. Hogy kinek mit jelent a siker, nem tudhatom. Ez mindenkinek egyedi. Egy lehetséges megfogalmazás: célok folyamatos elérése fókuszált rendszeres tevékenységgel. Aki eléri a céljait, az sikeres és boldog.
Ha emellett egészséges is, akkor ezt hívhatjuk akár szabadságnak is.
Ez azért fontos, mert én (hasonlóan elég sok emberhez) egész életemben szabad akartam lenni.
Most úgy érzem, jó helyen vagyok. Jó az út, jó az útirány és jó a társaság is.
Nézzük, hogy tudok neked segíteni.
Ha egészségesebb akarsz lenni, vagy meg akarod előzni a betegségeket, akkor tudok segíteni ebben. El tudlak látni információval, hogy egy tudatos döntést hozz, hogy merre tovább.
Ha több pénzre van szükséged, szeretettel várlak egy olyan csapatba, amelyik mindenben segíteni fog, hogy pénzt tudj keresni. Képzéssel és gyakorlati segítséggel is tudunk támogatni az utadon.
Ha több idő kell… Nos, ha az előző kettőt rendbetetted, akkor ez a pont automatikusan rendeződni fog.
Számos módja van annak, ahogy együtt tudunk működni.